Angeline...

A Jackson utcában álló házra komor csend borult. Éjfél után járt az idő. 

Mary Stanford harmadik emeleti hálószobájának ablakmélyedésébe kuporodva ült, s a vörös, áprilisi teliholdat bámulta. Alacsonyan állt az égen, szinte hozzáért a San Francisco-öböl fodrozódó vizéhez. Azt várta, hogy a köd majd felkúszik a dombon a Pacific Heights irányába, s örömmel látta, hogy ahelyett tiszta az éj. 

A holdfény segíteni fogja őt terve megvalósításában. Nem kell majd gyertyát gyújtania, hogy leosonjon a lépcsőn. Ha pedig egyszer már lent van a földszinten, meggyújt egyet, de csak addig, míg besurran a szalonba és elhúzza a sötétítőket. 

Utána pedig kiszabadítja Angeline-t a koporsó sötétjéből. 

A gondolat, hogy a csodaszép baba össze van zárva unokatestvére rothadó testével, elviselhetetlen volt Mary számára. Paulette temetése szombaton volt, vagyis másnap reggel. Úgy volt, hogy kora reggel jön majd érte egy kocsi, hogy elvigye a temetőbe. 

Ha Mary terve sikerül, Angeline nem megy sehova. 

* * * * * 

Mary mezítláb surrant le a szőnyeggel borított lépcsőn, egyik kezében egy kis gyertyát szorongatva, míg a másikkal fehér pamuthálóingének szegélyét csippentette fel. A nagy lépcső tövében, a hideg kövön megállt egy pillanatra – pont ott, ahol Paulette földet ért. 

Elkényeztetett unokatestvérének csinos kis nyaka kitört az esés következtében. Mary-nek vissza kellett fojtania a nevetést. 

Angeline-ról vitatkoztak. Paulette megígérte Mary-nek, hogy nála lehet a baba egész nap, de aztán visszakozott. 

Nos, ez volt az utolsó, hogy Paulette valaha is megszegett egy ígéretet. 

Mary meggyújtotta a gyertyát azzal a gyufával, amit az apja taplós dobozából csent el. A levegőt megtöltötte valami furcsa, vegyszeres szag, ami facsarta Mary orrát, de lassan besétált az előcsarnokba. 

A szalon a balján volt. Megállt az ajtóban, hogy hallgatózzon, de csak egy kutya távoli ugatását hallotta valahonnan. 

A magasba emelte a gyertyát, majd lábujjhegyen átóvakodott a szobán a verandára néző magas ablakokhoz. A zöld sötétítők súlyosak voltak ugyan, de különösebb erőlködés nélkül el tudta húzni őket. 

Holdfény ömlött a virágokkal teli szobába. Mary elfújta a gyertyát, s megfordult, hogy szembenézzen unokatestvére csillogó mahagóni koporsójával. 

A koporsó zárva volt. Hallotta, mikor beszélték, hogy nem is nyitották ki, amin egyáltalán nem csodálkozott. Végül is az unokatestvére már egyáltalán nem volt olyan kis csinos, mint előtte. 

Mary elgyötört szülei próbálták kicsiholni belőle a bűntudatnak legalább a leghalványabb jelét – sikertelenül. Hát még, ha tudták volna, hogy mi történt valójában. 

Tizenkét éves, elárvult unokahúgukban megvolt minden, amire szülőként vágytak egy kislányban. Az egy évvel idősebb Mary ezzel szemben egy csalódás volt számukra: jelentéktelen, kreolbőrű és dundi. 

Születésnapokon és karácsonykor Paulette csodaszép babákat és fodros ruhákat kapott, míg Mary ajándékba kapott ruhái mindig egy számmal kisebbek voltak, baba helyett pedig unalmas, vaskos könyveket vettek neki a szülei. 

Öt évnyi szenvedés, mellőzöttség után Mary úgy érezte, jutalmat érdemel. Konkrétan Angeline-t. 

A koporsótető nehéz volt, ahogy attól előre tartott is. Csendben nyílt. 

Mary a helyére rakta a támasztékot, majd jobbra lépett egyet, hogy ne álljon a holdfény útjába. 

Paulette fehér szaténbélésen feküdt, karjai Angeline köré fonva. Nagyon hasonlítottak egymáshoz. 

Mindkettőnek hosszú, aranyszín fürtjei voltak, s elefántcsontszín bőrük, bár Paulette összezúzódott arcát most sötét foltok borították. Mindkettejük kék szeme csukva volt. Egyforma ruhába öltöztették őket, a hajukba font masni is egyforma kékesszürke selyemből készült. 

Mary anyja javasolta, hogy a kislányt a kedvenc babájával temessék el. 

- Ne aggódj, Angeline – suttogta Mary –, nem hagyom, hogy örökre eltemessenek. 

Jobb kézzel megragadta a porcelánbabát, s húzni kezdte kifelé. 

Az azonban nem jött; mintha Paulette egyenesen magához szorította volna. Mary még erősebben rántotta meg, annyira, hogy Paulette teste elkezdett felé csúszni. 

- Add már ide, te önző kis boszorkány – mondta Mary, s már azzal sem foglalkozott, hogy suttogva beszéljen. 

Bal kézzel megtartotta Paulette karját, s lefeszítette Angeline-ról. A baba végre szabad volt. 

Mary megkönnyebbült sóhajjal hátralépett. Hirtelen zaj támadt; éles kaparászás, aminek hallatán Mary ugrott egyet rémületében. 

Feltámadt a szél odakint. Egy faág hozzáért az ablakhoz, az adta ki a furcsa, kaparászó hangot. 

Mary egy közeli karosszékbe ültette a babát, majd lábujjhegyen visszaszaladt a koporsóhoz. Kiemelte helyéből a támasztékot, majd elkezdte leengedni a koporsó fedelét – ám e pillanatban Paulette szemei kinyíltak. 

Mary-nek elállt a lélegzete ijedtében, s azonnal elugrott a koporsótól. Annak teteje egy tompa puffanással hullt vissza a helyére. 

A kislány odarohant a karosszékhez. Angeline kék szemei, amelyek eddig csukva voltak, most rámeredtek. Mary felkapta a babát, és kirohant a szobából. 

* * * * * 

Senki nem vette észre másnap reggel, hogy valami hiányozna, bár Mary az asztalon felejtette a gyertyát, sőt, a sötétítőket sem húzta vissza. 

Nem számított. Mindenki a szolgákat okolta. A szülei annyira belefeledkeztek a bánatba, hogy talán még azt sem vették volna észre, ha minden bútor eltűnt volna. 

Mary-nek azt parancsolták, hogy maradjon a szobájában és gondolkodjon a tragédiáról. Az apja a temetőbe készült a temetkezési vállalkozóval, hogy részt vegyen egy rövid szertartáson. Bánattól sújtott anyja minden bizonnyal estig ágyban marad majd. 

Ez nagyon is jól jött Mary-nek. 

Elővette Angeline-t a szekrényből, fésülgette, újra begöndörítette hosszú, szőke fürtjeit. 

A kedd délután volt. Mary az ablakmélyedésben ülve várta türelmetlenül, hogy pedáns és alapos nevelőnője végezzen az aznapi lecke ellenőrzésével. Az utcán elhaladó hintókat nézte, amelyek versenyre keltek a városból a dombra felpöfögő hangos kocsikkal. 

Látta Mrs. Endicott fekete újfundlandiját is, ahogy a sétáltatására rendelt szolgálólányt több alkalommal fel-alá rángatja az utcán. 

Végül Miss Lawson felállt az asztaltól és figyelmeztette Mary-t, hogy sokkal szorgalmasabban tanulja a franciát. Bezzeg Paulette-t sosem rótta meg semmiért. 

Miközben Mary egy következő dorgálásra figyelt, hirtelen meghallotta egy egészen kicsi lányka halk és lágy hangját. 

De vajon mit mondott? 

- Kisasszony, figyelsz te egyáltalán rám? – Miss Lawson csípőretett kézzel meredt le rá. 

Mary bólintott, majd kipillantott az utcára, hátha lát valakit odalent állni. 

Senki nem járt odakint. 

Miss Lawson egy dühös sóhajt hallatva kivonult a szobából, becsukva maga mögött az ajtót. 

Mary felkelt és a szekrényajtóhoz lépdelt. Épp megfogta a szekrény gombját, amikor újra hallotta a hangot beszélni, ezúttal kristálytisztán. 

- Három napja a sírban, Mary. Három napja a sírban. 

Feltépte a szekrényajtót. 

Senki nem volt odabent. Minden a helyén volt, beleértve Angeline-t, aki egy fényképekkel teli régi kalapdoboz mögött rejtőzött. 

Talán a szolgák próbálják megviccelni valahogyan, vagy egészen egyszerűen csak túlhajszolt képzelete játszott vele. 

Mary előszedte Angeline-t a szekrényből, s a fésülködőasztalhoz ment vele. Felkapott valami kék szalagot, majd a babával az ölében letelepedett baldachinos ágyára. 

Kibontotta az Angeline aranyszín fürtjeit összefogó nagy selyemcsokrot. 

- Itt az idő átöltözni is – mondta Mary. – A csodaszép ruháidat a cédrusfa ládámba rejtettem. 

Mary összefogott Angeline hajából egy maroknyit, majd elkezdte belefonni a kék szalagot. 

Az ujjai valami puha és nyálkás dolgot érintettek. Elhúzta a kezét, s vissza kellett fojtania egy sikoltást. 

Férgek! Férgek nyüzsögtek Angeline hajában. 

Mary a rémülettől reszketve figyelte, ahogy egyre több és több féreg mozgolódik a fürtök közt. Mintha sokszorozódtak volna. Elkezdtek lepotyogni, bele az ölébe, az ágyra, sőt, leperegtek a keményfa padlóra is. 

- Nem, nem, nem. 

Mary leugrott a magas ágyról és elkezdte lesöpörni a szoknyáján és az ágytakarón nyüzsgő férgeket a földre, majd rájuk taposott. 

Angeline hajában még mindig tucatjával tekeregtek a férgek. Túl sok volt, sem hogy mindet gyorsan el tudta volna tűntetni. 

Átrohant a szobán a cédrusfa ládához, s felnyitotta azt. Undorodva ugyan, de a babát elrejtette a babaruhák és takarók halma alá, majd egy mozdulattal lecsapta a fedelet. 

* * * * * 

Két nappal később Mary elegendő bátorságot gyűjtött ahhoz, hogy elővegye Angeline-t a ládából. Férgeknek nyoma sem volt. A padlóról és a baldachinos ágyról még kedd estére eltűntek, mire Mary vacsora után feljött a szobába. 

Talán elaludt, miközben a babával játsztt, s csak egy buta rémálom volt az egész, amit valósnak hitt. 

Ez mindent megmagyarázott. 

Mary a babával együtt beült az ablakmélyedésbe, s átöltöztette. Piros tafota ruhát adott rá, a hozzáillő szalaggal. 

- Ó, drágaságom, milyen elbűvölően nézel ki – mondta a babának Mary. 

Odakintről hangokat hallott, ezért felpattant, s a babát elrejtette a rózsaszín függöny mögé a sarokba, maga pedig az asztalához sietett. 

Miss Lawson lépett be. – Ma este korán vacsorázol. A szakácsnak esküvőre kell mennie. Előtte fejezd be a történelem leckédet. 

- Igen, asszonyom. 

- Így már sokkal jobb. Örülök, hogy nem feledkeztél meg minde jómodorodról. 

A nevelőnő elment, Mary pedig felállt; még mindig rengeteg ideje volt, hogy Angeline-nal játsszon. 

Alig indult el, megállásra késztette valami csiklandós érzés, elöl, a gallérja alatt. Megtapogatta; valami hosszúkás volt az és vonaglott. 

Egy giliszta. Mary fojtott hangon felsikoltott, s a földre dobta. 

- Öt napja a sírban, Mary. Öt napja a sírban. 

Mary átrohant a szobán és félrerántotta a függönyt. Nagy, fekete foltok borították Angeline porcelánarcát, a bal szeme helyén pedig üreg ásított. Sötétvörös giliszták bukkantak fel a szemgödörben, míg mások befelé igyekeztek. 

Fojtógató, bűzös szag töltötte be a szobát. 

Mary hátralépett, el az ablakmélyedéstől. – Állítsd meg, Paulette. Tudom, hogy te csinálod ezt velem. Ha nem lettél volna olyan irigy, még most is élnél. A te hibád, hallasz? Csakis a te hibád! 

- Mary, mi a fenét hordasz itt össze? – Miss Lawson az ajtóban állt és a homlokát ráncolva nézte a kislányt. – Mi bajod van, kisasszony? Meg akarod talán zavarni édesanyád pihenését? Tudod, hogy mennyire megviselték az elmúlt hét eseményei. 

- Elnézést kérek – mondta Mary, levegő után kapkodva. – Csak elábrándztam, ez minden. 

Miss Lawson nem láthatta Angeline-t a függöny mögött. Nyilvánvalóan nem érezte a bűzt sem, amely még mindig megtöltötte a szobát. 

- Ábrándozás, persze – sokkal inkább rémálom volt ez. Vacsoráig foglalkozz inkább a tanulással. Hamarosan átnézem, amit csináltál. 

- Igen, asszonyom. 

Miss Lawson megrázta a fejét, majd kiment és becsukta maga mögött az ajtót. 

A bűz fokozatosan elmúlt. Mary nem akart újra benézni a függöny mögé. Remélte, hogy azzal, hogy Paulette-t vmegádolta a történtekkel, leállítja az események eme kegyetlen játékát. Ha nem, más megoldást kell találnia. 

* * * * * 

Mary későn bújt ágyba aznap éjjel. Angleine-hoz nem nyúlt, a függöny mögött hagyta, az ablakmélyedésben. Hamarosan új rejtekhelyet kell neki találnia, de még nem gyűjtött elengedő bátorságot ahhoz, hogy ezt megtegye. 

Kényelmesen bevackolta magát a paplan alá, s hamarosan álomba zuhant. 

Órákkal később valami zaj riasztotta fel. Egy kislány hangja volt, nyomorúságos és szelíd. 

- Hideg van és minden csupa víz a sírban, Mary. A giliszták a fejemben vannak. Fáj, ahogy körbe-körbe csúszkálnak, s felfalják a belsőmet. Nincs menekvés, Mary. Nincs menekvés. 

Mary-nek éppen csak sikerült visszafojtania a sírást. – Tartsd csak meg Angeline-t, Paulette, elviszem neked. Csak kérlek, hagyd abba, amit csinálsz. Nem bírom már tovább. 

Mary nem hallotta a hangot ezután. 

Napfelkelte előtt felkelt, felvette szürke gyapjúruháját, s az erős, gombolós cipőjét. Talált egy jókora fűzkosarat, aminek fedele is volt; ebbe tette Angeline-t. A baba még sokkal rosszabbul nézett ki, mint korábban. A szája, az ujjai és a lábujjai is elfeketedtek. 

Mary leosont a kanyargós lépcsőn, majd ki az ajtón. Kivett egy kis ásót a kertész bódéjából, majd egyenest nekivágott az utcáknak. A nap éppen kezdett felkelni, gyönyörű rózsaszínbe borítva az eget. 

A Szent Genovéva Temetőt egy, az óceánra néző szirten alakították ki, nagyjából egy mérföldnyire a házuktól. Mary pontosan tudta, hogyan jut oda. Néha ki-kiszökött a házból a temetőbe, hogy maga legyen. Kedves, békés hely volt. 

Hamar eszébe jutott az is, hol a család parcellája, így aztán más dolga nem is volt, mint keresni egy frissen ásott sírhalmot azon a részen. 

Kevesebb mint harminc perc alatt elért a temetőbe, bár az emelkedőre való felkapaszkodás nagyon kifárasztotta. Egyenesen a hatalmas eukaliptusz fához sietett, mely egészen a szirt szélén áltt – s meg is találta Paulette sírját. Még nem állították fel a csiszolt sírkövet. 

Mary térdre ereszkedett, s a sír közepén ásott egy lyukat. Belehelyezte Angeline-t, arccal fölfelé – miközben igyekezett visszafojtani a torkát szorongató sírást. Ahelyett inkább próbált a szirt tövében léő sziklákon megtörő hullámok hangjára figyelni. 

Mikor befejezte a nyirkos, nedves föld visszalapátolását, felállt, s leporolta magát. 

Nesze, Paulette. Itt van, amit akartál. Most hagyj békén. 

* * * * * 

Mary szombat este sokáig tanult, próbálva megszabadulni Angeline-nak még a gondolatától is. 

Ez nem volt így tisztességes. Paulette mindig elérte, amit akart. 

Végül kicsivel éjfél után eloltotta az olajmécsesét, s ásítozva bemászott az ágyába. 

Az az önző kis Paulette. Mary remélte, hogy valóban érez fájdalmat a sírban. Remélte, hogy az örökkévalóságig fázni fog és ijedt lesz. Ez az, amit az unokatestvére megérdemel. 

Már majdnem elaludt, amikor valami nedves és hideg hullt az arcára. Letörölte az ujjaival, de túl sötét volt ahhoz, hogy lássa, vajon mi az. 

Mary sóhajtott, és kiugrott az ágyból. Óvatosan az asztalához ment, s előhalászta a gyufásdobozt, amit az apjától vett el. Három gyufája maradt még. Két kis gyertyát meggyújtott, s óvatosan visszalépdelt az ágyhoz. 

A rothadás szaga újra megtöltötte a szobát, sőt, még rosszabb volt, mint azelőtt. Ha Mary-nek lett volna szabad keze, biztosan befogta volna az orrát és a száját. 

- Ne – suttogta –, nem lehet, hogy megint. 

A baldachinos ágy közepén egy egyre növekvő szennyfolt látszódott, melyet valami fentről csöpögő barnás lé táplált. 

Vér volt, keveredve valami mással. Mary nem akarta tudni, hogy mivel. 

- Ez nem is igaz. Ez csak egy rossz álom. Mindjárt felébredek – tudom. 

Mary lerakta az egyik gyertyát az éjjeliszekrényre, egy széket pedig odahúzott az ágyhoz. 

Reszketve ugyan, de felmászott és a magasba emelte a gyertyát. 

Amit látott, attól majdnem megállt a szíve. 

- Nyolc nap a sírban, Mary. Nyolc nap a sírban. 

* * * * * 

Amint a lábain és a karjain keletkezett égési sérülések meggyógyulnak, Mary-t átszállítják majd a Szent Erzsébet Kórházból a Szent Klára Megyei Elmegyógyintézetbe. 

Mindannyian azt hitték, hogy megőrült, mert felgyújtotta az ágyát. Megpróbálta megakadályozni őket abban is, hogy eloltsák a tüzet, de az apja lefogta. Saját érdekében megkötözték és azonnal kórházba szállították. 

Mire odaértek, mindent elmondott nekik. Azt akarta, hogy megértsék, mi történt. 

Senki nem hitt neki. Szegény kis Paulette már egy kis angyalka volt az égben – s egyáltalán nem a bosszúállásé. 

Mary kötésekkel a teste különböző pontjain, valami büdös kenőccsel alaposan bekenve feküdt egy tágas, világos szobában a kórház legfelső emeletén. Nagyon egyedül volt. Az ajtók be voltak zárva, a többi ápolt pedig nem szólt Mary-hez egy szót sem. 

A Szent Erzsébetben töltött negyedik napon Miss Lawson meglátogatta Mary-t. Az apja is csak egyszer látogatta meg addig, de nem nagyon szólt hozzá. 

Az egyik ápolónő beengedte Miss Lawson-t, majd bezárta mögötte az ajtót. 

Miss Lawson ideges mosollyal közeledett Mary ágyához. Egy nagy, sárga bevásárlószatyor volt a kezében. – Hallottam, hogy egy kicsit már jobban érzed magad. Szerencséd van, hogy az apád pont akkor rángatott el a tűztől. Sokkal rosszabbak is lehetnének a sérüléseid. Biztos örülsz annak is, hogy a szobádat már majdnem teljesen rendbe rakták – nem sok mindenben esett kár. 

Mary felsóhajtott. – Nem számít. Elég soká nem fogok hazamenni. Ezt mondta az orvos. 

Miss Lawson megköszörülte a torkát. – Nos, sosem lehet tudni. Nem vettük észre, mennyire megviselt téged Paulette halála. Idővel meg fogsz gyógyulni, ebben biztos vagyok. 

A nevelőnő odahúzott egy széket az ágyhoz és leült. Az ölében tartotta a szatyrát. – Stanford asszony azt akarta, hogy hozzak be neked egy-két dolgot, hogy könnyebben múljon az idő. 

Miss Lawson könyveket szedett elő – a vaskos, unalmas fajtákat. Néhány magazin is volt a szatyorban, meg egy doboz csokoládé. 

- És íme, a legjobbat tartogattam a végére – valami, hogy biztosan ne érezd magad egyedül – mondta a nevelőnő. – Az ágyad alatt találtam a tűz utáni napon. Csoda, hogy nem esett baja. 

Mary nekifeszült a párnáinak rémületében, ahogy meglátta, hogy Miss Lawson előhúzza Angeline-t a szatyorból. 

A baba irtózatosan valóságosnak látszott. Megfekedetett bőrcafatok lógtak a kezeiről és lábairól. Világosszürke ruhája valami rossz szagú folyadéktól volt lucskos, a feje pedig mintha le akart volna esni. Férgek és földigiliszták tekeregtek a szemüregekben, a nyakán és a szájában. 

- Vigye innen! – sikoltotta Mary. – Vigye el innen! 

Angeline mintha vádlón mutatott volna rá egy ujjával. – Nincs menekvés, Mary. Nincs menekvés a sírból. 

Mary kiugrott az ágyból és elkezdett hátrálni, de a baba metsző, gyermeki nevetése követte őt. 

Csak egy megoldás volt, szabadulni ettől a rémálomtól. Mary végül rájött, mit kell tennie. 

Elindult, át a szobán, egyenesen nekirohant az egyik magas, széles ablaknak. Könnyen kitört, de Mary nem érzett fájdalmat. Repült, szabadon és könnyedén, mint egy madár. Élete utolsó pillanataiban igazán különlegesnek érezte magát. 

Életében egyszer és utoljára ő is gyönyörűnek érezte magát. 

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

Oldal: Angeline...
Fatima oldala - © 2008 - 2026 - faty-remtortenetei.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat