Ő nem tudta elfogadni, hogy vége
Kést ragadott és tett valamit végre.
Lassan végighúzta csuklóján a kést,
S várta míg előbugyog a vér.
Leült és nézte ahogy csorog
S elgondolkozott...
Vajon miért ragadott kést,
És vágta fel ereit?
Lassan elkezdett szédülni
Már-már alig tudott ülni.
Ledőlt a székről kínjában
Forgott a világ minden irányban.
Körülötte már minden véres,
Könnyezett, s elszállt belőle az élet...
Suttogott valamit mielőtt elment:
?Drágám, én téged nagyon szeretlek!?
Könnyes a szemem,
Remeg az ajkam
Nem fájdalmat okozni,
Szeretni akartam...
Bocsáss meg nekem
Szépen kérlek...
Meghalok érted,
Nem érzed?
Eljön majd a nap, mikor tovább kell lépned
Mikor megsúgja szíved, nincs miért visszalépned
Minden egyértelmű lesz...
Bevillan egy kép...
?Kit idáig szerettél, elhagyott már rég!?
?Így jártál...!!!?
Ez ellen nincs mit tenni, tovább kell lépni
Mást kell szeretni!
Remény
Minek az élet?
Nem vártak téged,
Csak vagy egy testben,
S vergődsz.
Hiába éled, ne reméljed
Nincsen megváltás.
Úgy érzed vége,
Nincs több esélyed,
Minden álmod kihunyt már.
Nem kell dicséret,
Csak a béke
Lesz, az mi segít tán.
Most már mindegy,
Elszállnál innen
Dalom szárnyán.
Szíved kitárod,
Szerelmed várod
Ki feloldoz talán